Jelenlegi hely
Csak a szél

színes, magyar-német-francia filmdráma, 86 perc, 2011
operatőr: Lovasi Zoltán
zereplő(k): Toldi Katalin (Mari), Lendvai Gyöngyi (Anna), Sárkány Lajos (Rió), Toldi György (Nagyapa),
Egyed Attila (Géza, rendőr), Vasvári Emese (Rózsi néni), Végh Zsolt (házmester)
A kritikusok is jól fogadták, végül a zsűri is nagydíjjal jutalmazta Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását a berlini filmfesztiválon. A Berlinale második legrangosabb díjával elismert film a 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságok hatására született, amatőr színészekkel.
"Nem az a jellemző Magyarországon, hogy embereket csak úgy lelőnek - nyilatkozta a díjátadó után Fliegauf. - Nem szeretnék bekapcsolódni a politikai játszmákba. Ez a film művészi reflexió a történtekről, nem pedig politikai állásfoglalás."
A cselekmény fókuszában egy négytagú roma család egy napja áll, akiknek szomszédai pár nappal korábban tömeggyilkosság áldozatai lettek. Az anyuka dolgozni, a lány iskolába, a fiú látszólag csavarogni megy, eközben a katatón nagyapa otthon fekszik. Beszédes, talán kicsit sztereotíp archetípus mind a négy, melyeken keresztül megismerhetjük, miképp viszonyulnak a közelükben megesett tragédiához.



























