2010. március 11., csütörtök
Belvárosi mozi Kávézó
Casablanca kávézó PDF Nyomtatás E-mail

2005 óta a Belvárosi mozi szívében

„Kávéházi sarok-asztal,
Körülüljük szépen.
Igy szoktuk azt minden este,
Igy szoktuk azt négyen.
Diskurálunk, elpletykázunk
Egyről-másról; sorba,
-Másképen a téli este
Rém unalmas volna.”


Ady Endre: Kávéházban   
Kávézó


A mozizás és a kávézás, a kávéházak története a századforduló tájékán kapcsolódott össze. A Lumiére-fivérek is egy párizsi kávéház sebtiben átrendezett alagsorában tartották első nyilvános vetítésüket 1895. december 28-án – ekkortól számítjuk a mozi születését.
Budapesten fél évvel később, 1896. május 10-én rendezi meg az első mozielőadást Lumiére-ék megbízottja, s nem sokkal később a vidéki városokban, köztük Szegeden is megindulnak a vetítések, amelyek fő helyszínei kezdetben a kávéházak. A vendéglátósok hamar felismerik az új látványosság néző- és vendégcsalogató erejét, s a mindennapi betevő mellé „naponta mozgó-fényképek változatos, új műsorát” kínálják a nagyérdeműnek. Egy ilyen filmes kávézó, a Kossuth kávéház (illetve annak kerthelyisége, ahol nyáron „csillagos mozi” működött) helyén áll ma a Belvárosi mozi épülete, amely 1920-ban nyitotta meg kapuit – és azóta is minden nap fogadja a vendégeket.

 

Kávézó


A századfordulón sok írót, költőt, filmest szenvedélyes kapcsolat fűzött a kávéhoz és a kávéházakhoz. Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Ignotus Pál, Molnár Ferenc, Márai Sándor mindennapos vendégek voltak, de kávéház-„lakónak” számított a századelő pesti New Yorkjában a fiatal Kertész Mihály (aki Michael Curtizként kap majd Oscar-díjat a Casablancáért) vagy Korda Sándor (akire ma Sir Alexander Korda néven emlékszik a világ). A hollywoodi filmipar üzleti zsenijei közül is sokan indultak magyarhonból, például Adolf Zukor, vagy Fuchs Vilmos (ismertebb nevén William Fox, aki kelmefestőként kezdte). A nemzetközi hírnévre jutott színészek közül a némafilmek nagy csillagát, Bánky Vilmát említhetjük, vagy a Drakula grófként elhíresült Lugosi Bélát.Mi volt az üzlet abban, hogy ezt a gyakran fizetésképtelen művésznépséget a tenyerükön hordozták a vendéglátósok? Egy bölcs öreg kávéstól származik a magyarázat: ahová ezek járnak, oda járnak a szép nők, s ahová a szép nők járnak, oda járnak a gazdag férfiak…
   


Kávézó


A hagyományokat követve 2005 őszétől a Belvárosi mozi is otthont ad egy igazi, hangulatos kávézónak. A minden nap éjfélig nyitva tartó, kávé-különlegességeket, koktélokat, jófajta söröket és borokat egyaránt kínáló Casablanca kávézó kiállítások, koncertek, kávéházi estek és zenés-táncos összejövetelek színhelyéül egyaránt szolgál.Várjuk Önöket szeretettel, mint 1920 óta mindig, a belváros szívében.

 

Ön most az Internet Explorer 6-os (IE6) verzióját használja.

Hogy kihasználhassa az oldal lehetőségeit, frissítenie kell böngészőjét a 7-es (IE7) verzióra.

Hogy miért kell frissítenie az újabb böngészőre? A Microsoft több millió felhasználó visszajelzései alapján az alapoktól újratervezte böngészőjét, mely így egy jobb képességekkel rendelkező, biztonságosabb rendszer lett. A legtöbb javítás oka a biztonság növelése, hiszen az 5 éves elavult rendszer nem képes megfelelni a mai követelményeknek. Vannak olyan veszélyek, melyek egyszerűen nem léteztek 2001-ben, amikor az IE6-ot kibocsátották. Az Internet Explorer 7-et használva a böngészés lényegesen biztonságosabb, nagyobb védelmet ad a vírusokkal és más online kockázatokkal szemben.

Frissítse most böngészőjét ingyenesen az Internet Explorer 7-es verzióra, beleértve az ajánlott frissítéseket is!
Látogasson el az Internet Explorer nemzetközi webhelyére és töltse le saját nyelvén az Internet Explorer 7-et!